Vadaspark

Már tegnap kitalálta Dani, mi lenne, ha ma elmennénk a Budakeszi vadasparkba. Még nem voltunk ott. Nos azzal nem számoltam, hogy a múlt heti h-f vírus után, én szintén egész éjjel wc-re fogok járni. Végig az járt a fejemben, hogy nem lehetek ennyire szerencsétlen, hogy egy hét elteltével,  a szombat éjszakám nagy részét  a tengeri kagylókkal kirakott wc ülőkén fogom tölteni. Mondjuk azért aggódtam rendesen, mert görcsölt is a pocakom és féltettem legkisebb gyöngyszemünket. Azonban hajnali 5-kor egész jól lettem, el is aludtam és 9-kor úgy ébredtem, mint aki az egész éjszakát végigaludta. Én a padlizsán krémre tippeltem, de mivel nem éreztem benne majonézt, így nem tudom, mi romolhatott meg benne. A lényeg, hogy a fiúk rendben vannak.
Így mégis nekivágtunk kalandos kirándulásunknak. Még oda sem értünk Marci máris afelől érdeklődött hevesen, mikor eszünk. Komolyan a magyarok gyöngyszeme, bárhova megyünk enni akar, bezzeg otthon...grrr... . Így pogácsával a kezünkben vágtunk neki a vadak megtekintésének. A kaput elhagyva, egy kedves fiatal ember rögtön ott termett és közölte lefényképezi a családot a bejáratnál, amit távozáskor "át is vehetünk". Hát jó legyen, úgy se sok kép készül rólunk. Aha, csak azt felejtette el hozzátenni Őkedvessége, hogy az átvétel 990 forintunkba fog kerülni. Azért ez ám a biznisz 990 forint egy darab képért, ahol az ember épp beesve a vadasparkba szélfútta frizurával, ijedt vad képpel pózol. Na, de sebaj megvettük, hátha a vadak is kapnak valamit belőle.
Az első kiszemelt, vagyis utunkba eső vad egy holló volt. Egy kedves anyuka levarjúzta, innentől kezdve Bendének csak varjú. Imádta, Marcit meg nem érdekelte. Annyira szerette, hogy visszarángatott egy  számára csak "cica" mellől és heves érdeklődést mutatott a pogácsa iránt. Na, miért??? Gondolta a hollók pogácsát esznek. Na nagy nehezen lebeszéltem erről és elindultunk a patások felé. DEEEEE, a vadaspark tele van tölgyfával, és ilyenkor ősszel lehullott makkokkal-Bendu szerint babokkal. Így a séta végtelen hosszúságúra nyúlt, mert kisfiam a fejébe vette, hogy a park összes makkját összegyűjti. Az állatok helyesek és így terhesen büdösek voltak. Bementünk az állatsimogatóba is (angol formája PETTING ZOO :-)))) )-szegény állatok nem tudták, mire is számítsanak, amikor meglátták a Papp fiúkat a kapuban. Bende kergette őket, Marci kergette és kiabált hozzá. Persze javukra legyen mondva ők csak etetni szerették volna zoo csemegével őket, de azok meg gondolom a reggel óta tartó folyamatos "kedveskedés" folyamán már majdnem felfordultak a zoo csemegétől.
Összességében egy jó kis délelőttöt töltöttünk el, másnak is szívesen ajánlom!

Indulásra készen :-)

gyerekszáj

"Marci: - Anya, van egy rossz hírem. Nem fogom azokat csinálni, amiket te parancsolgatsz! (nem fog öltözni, enni, rendet rakni, nem verekedni?????)"

"Marci:- Anya, lefényképezem a kisbabát..veled együtt! :-))) "

13. hét

Ma töltötte minimanó a pocakomban a 13. hetet. Kedden voltunk a 12 hetes ultrahangon, ahol mindent a legnagyobb rendben talált az ultrahangos néni. Pont a korának megfelelő a mérete, szépen megvolt az orrcsontja és a nyaki redő is tökéletes (1,3 mm) és az ülőmagassága is extrém méretű 64 mm. :-) Ami miatt egy kicsit vigyázni kell, hogy a lepény mellső falon kissé mélyen tapadt, de majd B. doktor úr jóóól megmondja, mit kell tenni. Ha hinni lehetett a szemünknek, akkor szemünk harmadik fénye is kisfiú, de erre azért még nem merek alapozni (bár nekem is ez a megérzésem), majd a következő ultrahangon biztosan kiderül.
Hátra van még egy vérvétel, EKG, háziorvos és fogászat. Azaz elég cefetül állok velük, de mikor legyenek a gyerkők betegek, hát amikor ezeket el kéne intéznem.
Én jól vagyok, mondhatni erejem teljében. Ezidáig sikerült 80 dekát híznom, minden ruhám tökéletesen passzol rám. Így nem mostanság kell majd a kismama boltokra rárontanom. Merthogy szekrényem mélyén lapul ezer ruha, amiből egyik sem jön rám (szerencsére)-kb. kétszer akkorák, mint én vagyok most. Most, mert a mostani induló súlyom és Marcival való terhességem induló súlya között 9 kiló a különbség, mínuszba! :-)

Pocaklak (12. hét)...:

 

  ...és lakója.

Alkottunk

Alkottunk ma. Sündisznót, őszi levelekből. Persze ebből is lett egy kis csetepaté, mert csak egy darab stiftem volt itthon, de úrrá lettem a helyzeten és elkészültek a művek. A képek rosszak, mert telóval csináltam, mivel fényképezőnk még mindi nincs. :-(

Hol is kezdjem...

... volt ebben a három hónapban minden, öröm és bánat egyszerre. Meghalt a bátyám, de kiderült egy újabb pici szívecske dobog a pocakom legmélyén. Ahogy szokták mondani, az Isten mikor egyik kezével ad, a másikkal elvesz. Azonban az ember önző, és annyira bele tud süppedni a fájdalmába, hogy nem is tud annyira örülni a másiknak. Túl vagyunk rajta, a temetés megvolt, érteni és felfogni soha nem fogom tudni... .

Baba... jönni szeretett volna. Váratlanul, hirtelen, meglepetésként. Van, aki örült ennek a hírnek, szerencsére sokan, sajnos van, aki nem. Aki nem, így járt, mi imádni, szeretni fogjuk. Hihetetlen, hogy májusban nagycsaládosok leszünk, erre a világra nem jellemző. Már csak egészséget kívánhatunk mellé.

Ésss a fiúk:

Hihetetlen energiagombócok, és ezzel energiavámpírok is. Sokszor a nap végén csak arra van energiám, hogy leüljek és üres fejjel bámuljak ki magamból.

Marcus:

4 éves kiskamasz.Most már azért kezd szófogadó lenni, de még sokszor úgy gondolja az ő ötlete a legjobb, a legtutibb. Ha mégsem gondolom így, jön a nem vagyok a barátod szöveg és durcáskodások hosszú percei. Imád olvasni és olvastatni. Most hétvégén volt szerencsénk elkapni a h-f vírus valamelyik változatát, és ő ült az ágyamban és olvasta nekem a Bogyó és Babócát. Imádtam.
A szövege is csúúúúúcs. Ma ebédelünk megkérdezi anya a kisbaba is eszik. Mondom igen. Hogyan? Hát mondoma pocakomból. Jujjjj, de nem fog beléd harapni, ugye???? Hát azt hittem leesek a székről. Jaaaa, persze ő nem evett. Én nem tudom, mitől fejlődik, dehogy nem a normális tápláléktól az tutiezerszázalék. Így a cukros löttyök, csokik és cukrok valamelyest megvonás alá kerültek.
El kezdett egyedül öltözködni, persze ehhez sokszor meg kell zsarolnom, dehát az oviból rendre megkaptam, hogy nem öltözködik, sőt egyszer kint is hagyták az öltözőbe. Őt ez nem érdekelte, na de milyen már???? Így gondoltam tréningezem egy kicsit, és lám-lám mára egész jól megy neki.

Bendu:

Két éves dacos. Azt gondolja csak az van, amit ő akar. Nincs apelláta. Süket is, vak is. Nem egyszerű vele. Ma például a fejébe vette a séta során, hogy megáll egy kerítésnél, belekapaszkodik és onnan egy jottányit sem mozdul el. Grrrrrr, a fejem forrongott, ugyanis nem pocakosként a hónom alá kaptam volna és uzsgyi. Na, de így. Odamentem, kérleltem, majd könyörögtem, majd szia én elmegyek szöveggel ellibbentem, de semmi. Majd Marcit kértem vonszolja el onnan, na de Marci amennyire kitartó pár másodpercen belül feladta. Végül 15 perces húza-vona után, amikor már biztos mindenki rajtam röhögött, sőt mi több hahotázott, bezsaroltam. Kikaptam egy gyors mozdulattal a szájából a cumit és addig vissza nem adtam, míg el nem indult. Bejött.

Egy hónapja elkezdtük a bölcsit, amiből 10 napot sikerült járnia, a többit betegségekkel töltötte. Eleinte tetszett a rendszer, aztán kevésbé. De azt hiszem ennek a történetnek itt a vége. Így, hogy vannak oly kedves szülők, akik csupa betegen beadják a gyereket a bölcsődébe, soha nem fog beszokni, mert mindig el fog kapni valamit. Az alap koncepció az lett volna, hogy társaságban legyen, én meg tudtam volna addig nyelvet tanulni. Jaaa csak keddtől-csütörtökig járt volna, szóval elég lightosan. Így megoldom másként, saját erőből. Egy hozadéka van ám, nem eszik már malac módjára, csak a jobb kezét használja. :-) Már, amikor eszik. Merthogy ezt a finnyásságot, válogatósságot nem tőlem örökölték. Én vagyok az a kegyetlen anya, aki nem hajlandó csak sült krumplit sütni nekik, hogy nehogy éhen haljanak. Azt követem, amit a családomból hoztam, esznek azt, amit főztem. Ha nem eszik meg így jártak, de belőlem bohócot nem csinálnak (na azért vacsoránál egyszer kétszer sikerült már).
Szobatiszta lett ő is két éves korára, úgy hogy megengedek magamnak egy vállveregetést. :-) Persze nagyobb részt ő kellett hozzá, na de nekem is volt benne munkám, nem kevés.

Ők ketten most egy egységet alkotnak. Egyszerre szeretik és imádják egymást, ugyanakkor hihetetlen féltékenység és rivalizálás van bennük. Ha Marci puszit ad a pocakomra Bendu is jön ő is ad. Ha valamelyik az ölembe ül, a másik odakéredzkedik. Olykor puszilgatják egymást, olykor rugdosódnak, lökdösődnek. Persze próbáljuk ezeket a kakaskodásokat normális mederben tartani, kisebb nagyobb sikerekkel.