2009. május 26., kedd
Édesapánk
Volt nekem egy édesapám,
haja deres volt már neki.
Dolgos keze soha meg nem állt,
csak akkor mikor a lelke messzire szállt.
Elvitte tőlem egy májusi hajnal,
azóta vigyázza lépteimet.
Fönt az égből nézi lányát
és fogná, ha tudná két kezem.
Lelkem soha meg nem nyugszik,
mert hiányát nem pótolja senki!
Szívemet azóta marja a szeretet,
s ki nem mondott szavaim égetnek.
Mert, hogy mennyire fáj a hiány,
azt most tudom csak igazán.
Dolgos kezét nem csókolom,
nem mondhatom, szeretlek nagyon!
ÉS EZ FÁJ, FÁJ, DE NAGYON!
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
2 megjegyzés:
Zsu draga,fogadjatok oszinte reszvetunket es legmelyebb egyutterzesunket:( Felfoghatatlan...
Olellek:
E
Köszönjük.
Nem teszek úgy, mintha nem tudtuk volna, sőt csak mi hittük el hárman, senki más rajtunk kívül. De akkor is nehéz, nagyon... . :-(((
Megjegyzés küldése