Feeds RSS
Feeds RSS

2009. október 29., csütörtök

Betegség

Ez a nóta, nóta, nóta, nóta körbejár,
Ez a nóta, nóta valakire rátalál!

Mi ugyanígy jártunk csak nóta helyett a betegség talált ránk, azaz a gyerkőcökre. MArcus kezdte hétfőn, délutáni alvásból felkelvén már szörcsögött. Na, de akkor még azt gondoltam, hogy a hiányzó két szemfog, vagy a 4 rágófog közül jön valamelyik. Nem is tulajdonítottam túl nagy jelentőséget neki. Láza nem volt. Majd szerda reggelre Lőrinc baba (aki nem tudná ő testvérem leggyönyörűbb gyermeke) lett beteg, ekkor már azért elindult a hangya az agyamba, hogy ez valami vírus vagy baci, mert azért az túl naaaagy véletlen lenne, ha egymástól függetlenül fáztak volna meg. Azonban, amikor tegnap délután legkisebbik fiúgyermekünk is elkezdett szörcsögni, rögtön tudtam hogy itt valamit körbeadogattak egymásnak. Bendus jóformán alig aludt éjjel, annyira tele volt a nózija, vagyis ő lehet aludt-bár túl nyugodtan tuti nem, mert nagyon hánykolódott. Így éjfélkor felkeltünk Apjukkal és leszívtuk a nóziját- Hál az égnek Marci nem ébredt fel rá. Ma reggelre viszont ő kezdett el köhögni. :-( Remélem azért a láz elkerül bennünket, bár sok jót nem sejtek, mert Bendus még mindig alszik és ő reggel Marcival szokott kukorékolni.
Szombatra pedig tök jó progink lett volna. Dr. Meszlényi Zoltán boldoggá avatására készülünk Esztergomba, utána meg délután a Városligetbe Tisza István koszorúzására mennénk. Na meglátjuk.

Bendus elkezdett a tárgyak felé nyúlni tudatosan. Mindezt megspékeli hangos kacajokkal, amik főleg Marcusnak szólnak.
Marci pedig eljutott odáig, ha valami játékot meglát a tévében, közli velünk- Marci kap ilyet. Azt hittem ez egy kicsit később jön el. Úgyhogy muszáj lesz Jézuskának levelet írnunk, mert próbáltam reggel megmagyarázni neki, hogy ilyet csak a Jézuska hoz, és most csak levetíti a kínálatot... . No meg közeledik a névnapja... .

És egy kis reggeli szívmelengetés ebbe a csúnya borús időben:


5 megjegyzés:

Maretimo Garden írta...

Jobbulást a fúknak!!!!+++Sok puszi Nektek!
Ez a videó...olvadok!Marci zabálnivaló!

4Gyerek írta...

puszis klipp oltári.
a fiúknak meg gyors bacimentességet.
szülőknek nyugodt éccakákat.

katica írta...

Úgy írtad,hogy a tesód legszebb gyermeke, mint ha legalább 10 lenne!!

4Gyerek írta...

Marci nagylegénynek boldog harmadik névnapot!

kati mama írta...

Rég írtál, várom az új sztorikat!!!