Ezek az éjszakák...mára virradóra anyuéknál aludtunk, mert Daninak a fiúkkal dorbézolni támadt kedve (sikerült az államvizsgája és mint tudjuk az a férfi nemnél okot ad egy kis éjszakai kimenőre), nekem meg semmi humorom nem volt egyedül lenni. Így lévén amúgy is ott töltjük napjainkat (sajnos apum lába elég beteg), gondoltam haza se jövünk.
Nos éjfélig semmi gond nem volt, és 10-kor már aludtam is, de éjfél után Marci valahogy nem akart aludni. Forgolódott, nyüszögött, fennhangon szólítgatott engem és apáját. El nem tudtam képzelni mi van, csak koncentráltam arra, minél később jöjjön el a reggel, de sajnos mindig arra eszméltem, hogy én biza még mindig (vagy már) nem alszom. Mígnem három negyed 5-kor végleg felébredt. Hát nagyon nem akaródzott érteni ezt a helyzetet. De 5 óra 5-kor kikristályosodott, ugyanis elkezdett hányni szegénykém. Kétszer hányt, most jól van látszólag. Igaz se kakóóót nem kért, se enni nem evett egy szem kekszen kívül, hát majd meglátjuk mi lesz.
Lilatönkű pereszke savanyúsàgnak
5 hónapja