Feeds RSS
Feeds RSS

2010. szeptember 13., hétfő

Még mindig ovi

Rá kellett jönnöm, hogy az "ez az élet rendje" dolog sokkal nehezebb, mint gondoltam volna. Azaz az élet rendje, hogy megszületnek, nevelgetjük őket, majd három évesen közösségbe kerülnek és már nem mi óvjuk, védjük őket, nem mi szeretgetjük, hanem más. Áááááá, nekem ez nem megy, gyenge vagyok.

Marci szerdától (szept. 1) péntekig vidáman ment óvodába. Ugye szerda reggel bőgtem, mint egy depis pipi, de túl lettem rajta. Csütörtök-péntek még nehéz volt, de látván az örömöt az arcán és az oviba menés vágyát elfojtottam magamban negatív gondolataim sokaságát. Majd hétvégén megkezdtük az ovis betegségek sorát, egy kis orrfolyással, és nem vittem hétfőn kedden. Szerda csütörtök még tartott a lelkesedés, de péntekre és mára elfogyott. Lélekszakadtából sírt és csak sírt és KÉRT, hogy maradjak vele, mert ő szeret. Pénteken konkrétan a reggeliig sírdogált. Tudom, nekem szól, dehát kinek másnak?? Sír, mert nem vagyok ott ÉN, aki mindig vele voltam és soha nem hagytam el. Csak ismételni tudom magam: ez az élet rendje, de nekem ez még nem megy könnyek nélkül...nagyon nem.

2010. szeptember 5., vasárnap

Ovi, avagy egy anya érzései

Ez a szerda reggel más volt, mint a többi. Persze ugyanúgy hajnali hatkor keltem, de akkor én még nem tudtam azt, amit anya igen, piciny életünk megváltozik. Fogmosás és öltözködés, de nem itthoni ruhába, hanem elmenősbe. Anya pakolt ezerrel és olyan furi volt. Egyszerre vidám és szomorú. Megérkezett Kati, mert ő volt Bendussal, egy hatalmas puszit adtam neki, majd sapit húztam és indulás. Ő is olyan furi volt. Lent még elköszöntem apától és elindultunk egy az anya számára hosszú úton. Akaródzott is, meg nem is neki, hogy arra vigyen az utunk. És, hova is? Hát az ÓVÓDÁBA! Megérkeztünk, átöltöztem és beléptem egy gyerkőcökkel teli szobába. Az óvónénik kedvesen mosolyogtak és invitáltak befelé. Persze én rögtön játszani kezdtem, persze a vonatokkal. Volt egy kisfiú, akivel rögtön össze is kellett vesznem, mert nem úgy játszott velük ahogy ÉN akartam. Majd jött a reggeli, amit igen nagy étvággyal elfogyasztottam. Na ekkor odajött anya és valami olyasmit súgott a fülembe, hogy: -Elmegyek, majd jövök érted ebéd után. Majd újra elismételte, mert én csak játszottam és játszottam és ismerkedtem, mert minden annyira új volt, minden annyira más. -Hallottad Marcus? Elmegyek, majd jövök. És elindult kifelé, néha, néha hátrapillantott és láttam a szomorúságot az arcán, de én tudtam jó helyen vagyok!

És ez így is van. Olyan furcsa érzés, hogy otthagyjuk egy idegen emberre gyermekeinket. Furcsa? Nem!Rossz, nagyon rossz. Emlékszem az elmúlt három év majdnem összes pillanatára, és innentől kezdve nem emlékeim, csak elmesélések sorai lesznek róla. Emlékszem 2007.07.17-én 18.48 perckor, amikor azt mondták: Gratulálunk ANYUKA, megszületett. Nagy baba, hatalmas! Emlékszem, ahogy először rám nézett, az illatára. Emlékszem, amikor megfordult, felült, felállt. Mindenhol ÉN voltam ott, én láttam, én örültem és néha én szomorkodtam vele. Boldog voltam, amikor kimondta, hogy AJA. Együtt örültünk, amikor először pisilt a bilibe és együtt tanultunk meg szobatisztának lenni. És hát az utolsó év nagyon, nagyon nehéz időszak volt Bendussal együtt, de volt megannyi boldog pillanattal is. És most egyszerűen óvódás lett. Naffiú, ahogy ő mondaná. Tudom, hogy a legjobb ott neki, a sok-sok kispajtás között. De akkor is, hadd legyek önző anya, mert hiányzik a hétköznapjainkból: a rosszasága, a segítőkészsége, a hisztissége és legfőképp a gyermek és a legnagyszerűbb báty!

2010. augusztus 31., kedd

Ma megkezdjük az elválást



Édesanya kézen fogott
S így kísért az óvodába.
Ámulattal léptem be
A játékok birodalmába.

- De jó lesz a gyerekekkel
Csupa móka, kacagás!
Büszkén nézett rám a mama:
-A gyermekem óvodás!

- Bizony jó lesz – mondogattam
hőscincérként bátran.
Ám amikor megérkeztünk,
Csak szepegve álltam.

Aztán csak azt vettem észre,
Óvodáskor három éve,
Az első nap félénksége …
Emlék lett belőle.

Oviba már magam megyek
Vigasztalom a kicsiket.
- Ne szipogjál kiskoma,
remek hely az
óvoda.

2010. augusztus 30., hétfő

Két éve...



"Köszönöm az életnek, hogy téged megadott,
köszönöm a Sorsnak, hogy hozzám elhozott,
áldom az utat, amelyre most léptünk,
vigyázz rá, hogy róla soha le ne térjünk."

/Pilinszky János/

2010. július 12., hétfő

Nyaralás

Nyaralni megyünk, Balatonra, egy hétre. Izgi, nagyon várjuk, de azért tartunk is tőle. Van két energiával teli fiúcskánk, akik csak nagyon néha akarnak egyet, egy felé menni, és egy helyben ülni. Így elég érdekes lesz a Balaton parton, de örömmel nézünk egy kihívással teli hét elé. Hisz elvégre is így vagyunk egy CSALÁD!

A csomagolás pedig elég zökkenőmentes ment, de ez a versike, főleg egy részlete nagyon is illik ránk. Mindenkinek kívánunk boldog, napsütéses hetet!!!!!

Egy hölgy a csomagjait adta fel és sorba bediktálta ő
Mi számszerint pontosan hét darab, s emigy a következő
Egy bőrönd, egy kép és egy mozsár, egy dívány, egy skatulya
És végül egy aprócska kicsi kutya
Ez így volt, ha mondom, egy aprócska kutya

A vonat a sínre bebaktatott és indult is már a hordár
A kiskutya kiugrott elszaladt, nyüzsög az egész állomás
Jaj keressük eltűnt egy perc alatt, s hogy mi maradt nem is vitás
Egy bőrönd, egy kép és egy mozsár, egy dívány, egy skatulya
Más nem hiányzott csak a kiskutya
Ez így volt, ha mondom, hiányzott a kutya.


/Kazal László : Vasútállomáson/

2010. július 10., szombat

Egy éves lettem én...

Mire egy éves lettem én, megtanultam (nem kapaszkodva) felállni, megtettem három önálló lépést, elutasítottam a cicit, és átaludtam a saját ágyikómban az éjszakát. Kinövesztettem hat fogacskát, ügyesen mondom, hogy csüccse (tütte) és cica (tita), rendkívül eleven és mosolygós baba lettem. Imádok labdázni és apával Marcust kergetni.



Boldog Első Születésnapot!

Édes Drága Pici Fiúnknak Nagyon Boldog Születésnapot kíván Apa , Anya és Marci!!!!
Köszönjük, hogy te is vagy Nekünk.


Megszületni nem volt túl nehéz,
Nem kellett hozzá még túl sok ész.
De nem felejtjük azt a szép napot,
Mikor kis kezünk egy szalagot kapott...
Nem tudtuk, hogy kinn mi vár reánk,
Hogy mit hoz majd nekünk a nagyvilág.
Akkor azt még nem döntöttük el,
Hogy ezt a napot ünnepelni kell...
Minden évben ünnep ez a nap,
S az ünnepelt sok ajándékot kap.
De az ajándéknál többet ér a szó,
És a szeretet, amit adni, kapni jó.
Ezt a dalt mi nem felejtjük el,
Hisz minden évben énekelni kell.
Örül ennek öreg, s fiatal,
De ma egyedül csak Neked szól a dal.


http://www.youtube.com/watch?v=Eg27RyD4U3Y