Apa

Hát kérem Apásak lettünk, de nagyon. Eddig is sejteni lehetett, de mostanában ez teljesen nyilvánvaló lett. Kezdődik, amikor Apa elmegy reggel dolgozni és bizony pityorgunk utána. Majd az a felhőtlen jó kedv, amikor meghallja a kulcscsörgését a zárban-egy ezcsakazapucilehet mosoly jelenik az arcocskáján, és már rohan is az ajtó felé. Innentől kezdve spaklival nem lehet lekaparni róla. :-) Mert ugye anya nem tud olyan jól duplóból tornyot építeni és anya Bori barit se tudja olyan jól olvasni, mint Az APA! Majd jön a fürcsi idő, ami szintén eme hímnemű lénnyel képzelhető csak el a világon. Ha netántán úgy adódik, hogy csak a zanya van itthon, akkor nem pancsol, nem vigyorog, csak ül, mint egy rab, aki várja az ítéletet. Elalváshoz eddig legalább anya kellett, de nem tegnap óta nem. Addig vergődött, magyarázott, mutogatott, míg oda nem feküdt mellé, mikoris gyönygyösgyönygyösgyöngyvirágunk becsukta a szemét, odadugta fejét az ő fejéhez és már szuszmákolt is. Majd végül következik az éjjel, mert mióta nem tart igényt a zanyára azóta Apa mellé bújva aludni a legeslegjobb a világon. Mert APA is csak egy van.

És, mire nem kell a teremtéskoronája? Tisztába tevéshez, reggelihez-ebédhez-vacsorához (gyakice ezt tök mindegy ki adja, csak sok legyen és finom-illetve a kenyérféléket még az apa kedvéért sem eszi meg).

Mit tanult ebből a Zanya? Jöhet a tesó. :-)