Hiányzol....

Most csak röviden, APA HIÁNYZOL!!!!!!!!!! (és kimondta, hogy A-P-A)

Egyszer volt, hol nem volt....

Hát inkább, hol nem volt...éjszaka. Ma úgynézek ki, mint akin este végigment egy kamion. Marci mostanában úgy döntött, hogy köszöni szépen napközben nem szopizik (sokkal érdekesebb annál a világ--ANA DÓDOZOM), de éjjel biza bepótolja. És mindennek tetejében hajnali 5.30kor nem az Apja fején ugrál, hogy APA reggel van (ezt Malacka hangján képzelem el), hanem engem babrál, engem aki nem alszom, hanem mint egy benzinkút töltöm fel a fiam. Félre ne értsétek, tényleg nagyon szép volt szoptatni, de számomra csak VOLT. Biztos sokan megkövezné(t)nek, de számomra már terhes, hogy egész nappal "ügyelek", és még éjszaka is. Ettől függetlenül a kényelmem érdekében nem áll szándékomban elválasztani, de eufórikus örömöt se várjon tőlem senki.

Na, de miután felébreszt és miután valóban fel is ébredtem és rámmosolyog, nos ennél szebb érzés a világon nincs.

Tegnap, délután elsétáltunk Apa elé, és fagyiztunk egyet és Marcit is meghintáztattuk. Igaz a hinta annyira nem érdekelte, mint a körülötte lévő sok gyerek. Most kezdi felfedezni, hogy nem csak mi vagyunk, hanem vannak mások is körülötte. Sőtttt. Szombaton megfogta egy kislány kezét-én csak egy sanda mosolyt eresztettem meg, míg az Apja hangosan tette mindezt, mint aki azt mondaná ez az én fiam, pont időben kezdi. :-)

Végül egy videó-Marci és a tényképelőgép:

Az elmúlt egy hét!

Így visszagondolva nem is nagyon tudom, mi történt az elmúlt egy hétben. Marci napról-napra fejlődik ez nyilvánvaló. Állandó felügyeletet igényel, mert ha egy pillanatra nem figyelünk oda, akkor vagy százon megdöntjük a sprintet vagy vetődünk utána, mint a katonák. Kedvenc célpontjai még mindig a komód fiókok, a dvd-s polc és a számítógép. Kiváltképp az utóbbi (ezúton is örök hálával tartozom az édesapjának, aki megtanította egy ujjal nyomkodni a tárgyakat).


Ha megpukkadtok és kánonban üvöltitek, hogy Márton azt nem szabad, akkor is kiveszem a dvdket!!!!! Punk-tum!!!!





Tehát már mindenhol feláll, a kiságyában lépeget, int pápát és tapsikol. Ja és egy érdekes dolog. Sokáig nem tudtam rájönni, ha megkérem, hogy intsen pápát és ezt illusztrálom is neki, akkor, miért kezd el tapsolni-ez már rendszer nála. Rájöttem, mert abban a pillanatban, amikor megjutalmazott egy pápával elkezdtem örülni, mint az a bizonyos majom, annak a bizonyos testrészének és mit csináltam??? Na, mit????? Hát persze, hogy tapsoltam. Ergo szerintem ő azt hiszi, ha én pápát intek neki, akkor neki tapsolnia kell. :-))))))
Újabb szavai/ hangjai: anya (na nem így, nem ebben a formában, de tuti mondja :-)), koty-koty, ada, ésss tisztán mondja, hogy nem.

Voltunk védőnőnél is méreckedni. 10020 gramm és 74 centi- a védőnő szerint-szerintem meg elmérte a hosszát. Ja és 30 grammot fogyott?????!!!!????

Megnőtt az étvágy is-ezt főleg az üveges ételeken tudjuk lemérni, eddig elég volt egy üveg, most már másfél kell. Jujujujjjjj, mi lesz még itt... :-))))))))))

Hétvégén voltunk vásárolni. Elvileg nekem, mert esküvőre megyünk és nincs egy göncöm se, ezt ti nők értitek ugye??? :-))))Nos, nekem továbbra sincs, mit felvegyek, de Marci nyárom már strandolhat:







































Azt hiszem most mennem kell, mert a kis Törpeterroristánk tudtomra adta, ha nem megyek, segít leszedni a frissen mosott ruhákat... :-)))

Szentendre

A hétvége nagyon gyorsan eltelt, és Apa ma már megint dolgozni ment. Tegnapi napunk nagyon jó volt, Szentendrére mentünk "kirándulni". Azért így írtam, mert elég érdekesre sikeredett. Kezdődött azzal, mikor odaértünk "a menjünk még egy kört" reklám jutott eszembe, lévén parkolóhelyet nem találtunk. Csak köröztünk és köröztünk és valahogy mindig behajtani tilos táblába akadtunk. Így beálltunk egy fizetős parkolóba, jóóóó messze a centrumtól. A rémrendescsalád (azaz mi) számára csak jóval később derült ki, hogy a centrumban ugyanúgy 270 forint a parkolódíj egy órára-ezen már meg sem lepődtünk. :-) Leparkíroztuk TÜTÜ-t (így becézzük a matuzsálemi kort megért, de még mindig abszolút működő képes autónkat) és az újonnan szerzett bébiételmelegítőben ebédet rityentettünk Marcinak. Tiszta piknik fílingje volt. Miután megharcoltunk fiacskával (mert az ebédjét rendszerint nem a szájába kívánta hanem az autó kárpitjába és apa ingjébe), Apa elment parkolójegyet venni, de kiderült csak két órányi aprónk van, aztán elindultunk. Lementünk a Dunapartra, al élveztük a napsütést és legnagyobb sajnálatomra elmentünk egy étterem előtt, ahol egy kisfiú egy jó nagy adag rántott sajtott evett- Én olyan éhes lettem, hogyha mégegyszer elmentünk volna mellette tuti lekaptam volna a tányérjáról. (pircsifej) Így beültünk megebédelni, majd kávéztunk egyet. Igen ám, de rájöttünk, hogy csak két órára tudtunk parkolójegyet váltani, így lassan az autó felé baktattunk. Így a tegnap nap rövid összefoglalója: elmentünk jóllakni Szentendrére. :-)

A gyakorlás folytatódik...

Az elmúlt két napunk másból sem állt, minthogy Marcipán bebizonyítja sorra, hogy bármibe belekapaszokdva képes felállni. Ezzel egy közel szívinfarktushoz közeli állapotot idézve elő nálam. A kedvence az asztal és a komód fiók-ez a két csöppet sem balesetmentes tárgy. Hozzáképest Sztahanov smafu volt. Feláll leül-feláll-leül-feláll és nem leül, hanem elfáradván elvágódik, majd néhány perc pihenő után minden kezdődik előlről... .

Azonban be kell vallanom, most először félek-se a terhesség alatt, se ezalatt a 8,5 hónap alatt nem féltem semmitől (illetve egy valamitől igen és az sajnos be is következett)-de most hatalmába kerített egy érzés, miszerint úgy fog elesni, hogy abból baj lesz. Tudom nem szabad így hozzáállni a dolgokhoz, de nem tudok, minden egyes pillanatában mellette lenni (múltkor már a wc-re is magammal vittem), nem tudom mindentől megvédeni. És összeszorul a szívem, amikor magam elé képzelem a krokodilkönnyeivel küzködő kisfiam, mert beverte valamilyét. Ismétlem magam, de nehéz szülőnek lenni!!!

Mozgásbeli fejlődésünk következő állomása is közel van már- a kiságyában elkezdett lépkedni, oldalazva. Az a nagy gyanúm, hogy kettőt pislogunk és a mi Tündérbogyóvirágszálunk szaladni fog.

Egy ma reggeli ízelítő-ilyen vidámak tudunk lenni:

(Ja és elnézést szeretnénk kérni, amiért Marci a videón "fekszik", de ez a technika csodája, halvány lila dunsztunk sincs, hogy kell elforgatni. Ha valaki tudná, beírná a megjegyzések közé? Köszönöm!!!)

Gyakorlás

Ideértem. Nem gondoltam volna. Tegnap már írtam egy egész hosszú monológot, de Fiacska úgy döntött ezt biza nem küldöm el és huss kikapcsolta a gépet. Alapjáraton egy nap vagy hatszor kikapcsolja, de csak akkor és csak akkor, ha félig vagy teljesen már megírtam/tunk egy levelet/hozzászólást... . Időnként kifejezetten bosszantó tud lenni és amikor a méregtől már majdnem felrobbanék, lenézek ő felnéz rám és megereszt egy anyaelcsábítóésszívétmeglágyító mosolyt és VÉGEM van.

Ezalatt a pár nap alatt kinövesztett még egy fogacskát, és a kiságyában is felállt (persze hálózsákban). Utóbbit, mindenhol gyakorolná, a bibi csak az, hogy arra még nem jött rá, állásból, hogy lehet kíméletesen pozicíót váltani, így legtöbbször dől, mint egy liszteszsák, ergo kezdő anyuka lévén folyamatosan a nyomában vagyok, nehogy valami nagyobb baj történjen vele. Ma körülbelül vagy négyszer verte be a kobakját (Apa csak kókuszdiónak hívja), amit persze minden egyes alkalommal hatalmas sírás követett.

Anyának lenni...

Anyának lenni, a legnehezebb, legfárasztóbb, de egyben legcsodálatosabb feladat. Igaz az utolsó jelzőt apróba raknám, ha a ma reggelünket kéne jellemeznem.

Kezdődött, hogy Marci ma is úgy döntött, hogy 5.31-kor nem bírja tovább az alvás nehézségeit és nem kíván többet csukott szemmel feküdni. Aztán valahogy nagy nehezen-morgások közepette, (ami az Apjának szólt volna, aki húzta a lóbőrt) hogy már megint miért én kakukkolok a gyermekkel-rábírtam, hogy szundítson még egy keveset (igaz ehhez 85 D-s kerek idomok kellettek :-) ).

Aztán Apa elment dolgozóba, mi elkezdtük a napot. Öltözés, kajcsi, játék. Amiből az lett, hogy már most kilométerek vannak a lábaimban, mert Marci mindenbe felkapaszkodik és feltérdel. Neki mindegy, hogy mozog-e az a tárgy vagy sem-így először a komódnak esett neki, de időben elkaptam, amiért egy csibészes mosoly járt. Íme:


Folytatódott tovább a reggelünk, amikor is arra eszméltem hihetetlen csönd van, látom, az asztalba kapaszkodva térdel, és a sarkát nyalogatja. Robogok ezerrel, hogy elvigyem onnan, de az asztal megmozdult, és Marci lefejelte. Ááááááááááááááááááááá! Úgy fél percig kétségek közt vergődtem, mert nem tudtam, hogy a szeme vagy "csak" az arca esett áldozatul. És fellélegezhettem, mert az pofikáján lett egy jó nagy piros-lilás foltocska. Igen, fellélegeztem, mert nem a szemét verte ki. Huhhhhhhh! Apjának mesélem, erre kitalálta fényképezzem le, na de az nem olyan egyszerű, azért sikerült elkapnom, na de ez az arc-anya te már megint mit csinálsz????????

És, ha ez még nem volna elég, ettől besokalltam, beraktam a kiságyába, lévén én még nem is mosakodtam. Hallom nagy a csönd. Váóóóóó elaludt, egyedül az én Nagy Fiam. Rohanok megnézni és megállapítottam, ezt is ellenőriznem kell, a popsija az égnek állt a feje, pedig a matracba fúródva. Hogy kapott levegőt????!

Na, azóta pihenek....

Tehát anyának lenni nem egyszerű. Ráadásul még csak 10.40 van. Mi lesz még ma?