Kezdődött, hogy Marci ma is úgy döntött, hogy 5.31-kor nem bírja tovább az alvás nehézségeit és nem kíván többet csukott szemmel feküdni. Aztán valahogy nagy nehezen-morgások közepette, (ami az Apjának szólt volna, aki húzta a lóbőrt) hogy már megint miért én kakukkolok a gyermekkel-rábírtam, hogy szundítson még egy keveset (igaz ehhez 85 D-s kerek idomok kellettek :-) ).
Aztán Apa elment dolgozóba, mi elkezdtük a napot. Öltözés, kajcsi, játék. Amiből az lett, hogy már most kilométerek vannak a lábaimban, mert Marci mindenbe felkapaszkodik és feltérdel. Neki mindegy, hogy mozog-e az a tárgy vagy sem-így először a komódnak esett neki, de időben elkaptam, amiért egy csibészes mosoly járt. Íme:
Folytatódott tovább a reggelünk, amikor is arra eszméltem hihetetlen csönd van, látom, az asztalba kapaszkodva térdel, és a sarkát nyalogatja. Robogok ezerrel, hogy elvigyem onnan, de az asztal megmozdult, és Marci lefejelte. Ááááááááááááááááááááá! Úgy fél percig kétségek közt vergődtem, mert nem tudtam, hogy a szeme vagy "csak" az arca esett áldozatul. És fellélegezhettem, mert az pofikáján lett egy jó nagy piros-lilás foltocska. Igen, fellélegeztem, mert nem a szemét verte ki. Huhhhhhhh! Apjának mesélem, erre kitalálta fényképezzem le, na de az nem olyan egyszerű, azért sikerült elkapnom, na de ez az arc-anya te már megint mit csinálsz????????
És, ha ez még nem volna elég, ettől besokalltam, beraktam a kiságyába, lévén én még nem is mosakodtam. Hallom nagy a csönd. Váóóóóó elaludt, egyedül az én Nagy Fiam. Rohanok megnézni és megállapítottam, ezt is ellenőriznem kell, a popsija az égnek állt a feje, pedig a matracba fúródva. Hogy kapott levegőt????!
Na, azóta pihenek....
Tehát anyának lenni nem egyszerű. Ráadásul még csak 10.40 van. Mi lesz még ma?
1 megjegyzés:
Csak kipróbálom, hogy működik-e. Szervusztok! Fiacska, vigyázz magadra! Pappapu
Megjegyzés küldése