Az elmúlt két napunk másból sem állt, minthogy Marcipán bebizonyítja sorra, hogy bármibe belekapaszokdva képes felállni. Ezzel egy közel szívinfarktushoz közeli állapotot idézve elő nálam. A kedvence az asztal és a komód fiók-ez a két csöppet sem balesetmentes tárgy. Hozzáképest Sztahanov smafu volt. Feláll leül-feláll-leül-feláll és nem leül, hanem elfáradván elvágódik, majd néhány perc pihenő után minden kezdődik előlről... .
Azonban be kell vallanom, most először félek-se a terhesség alatt, se ezalatt a 8,5 hónap alatt nem féltem semmitől (illetve egy valamitől igen és az sajnos be is következett)-de most hatalmába kerített egy érzés, miszerint úgy fog elesni, hogy abból baj lesz. Tudom nem szabad így hozzáállni a dolgokhoz, de nem tudok, minden egyes pillanatában mellette lenni (múltkor már a wc-re is magammal vittem), nem tudom mindentől megvédeni. És összeszorul a szívem, amikor magam elé képzelem a krokodilkönnyeivel küzködő kisfiam, mert beverte valamilyét. Ismétlem magam, de nehéz szülőnek lenni!!!
Mozgásbeli fejlődésünk következő állomása is közel van már- a kiságyában elkezdett lépkedni, oldalazva. Az a nagy gyanúm, hogy kettőt pislogunk és a mi Tündérbogyóvirágszálunk szaladni fog.
Egy ma reggeli ízelítő-ilyen vidámak tudunk lenni:
(Ja és elnézést szeretnénk kérni, amiért Marci a videón "fekszik", de ez a technika csodája, halvány lila dunsztunk sincs, hogy kell elforgatni. Ha valaki tudná, beírná a megjegyzések közé? Köszönöm!!!)
Lilatönkű pereszke savanyúsàgnak
5 hónapja
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése